Tia

Szia, Tia vagyok – a dorombolás királynője és az ágy hivatalos tulajdonosa!

A gyáli kolónia? Már csak egy távoli emlék…

Én most már egy igazi benti kis hercegnő vagyok, aki pontosan tudja, hogy az élet a pihe-puha párnákon, finom falatok és szerető simogatások között az igazi.

Június elején születtem, és azóta is minden napot arra használok, hogy megmutassam:

létezik a tökéletes cica.

Végtelenül kedves, bújós, pusziadós, dorombolós és játékos vagyok, mindemellett türelmes is – szóval ha egy igazi kis szívmelegítő társat keresel, ne is nézz tovább.

Az ágy az én birodalmam, ott alszom, ott dorombolok, ott várom, hogy a gazdim reggel kinyissa a szemét.

Imádok az ablakból nézelődni, figyelni a madarakat, és természetesen jókat enni – egy alutasakossal vagy pástétommal bárkit örök barátságra tudok hangolni.

Nagyon szeretek más cicákkal lenni – különösen Pongival, akit óvok, védelmezek, és akivel remek csapatot alkotunk.

De ha egyedül költözöm, akkor sincs gond: pillanatok alatt feltalálom magam, és mire kettőt pislogsz, már én leszek a ház szíve és lelke.

Most megyek az első oltásomra és chipre, a tesztek szerint FIV/FeLV negatív vagyok, vagyis makkegészséges kis tündér.

Örökbefogadási feltételek:

• Budapesten vagy környékére adunk örökbe, csak kivételes esetben messzebb

• Csak benti tartással, biztonságos ablakokkal, macska- vagy minimum szúnyoghálóval ellátva, bukó ablakokon védőráccsal felszerelve.

• Oltási könyvvel, oltva, féreghajtva, chippel és örökbefogadási szerződéssel,

• Ivartalanítási kötelezettséggel

• Ha másik cica mellé szeretnél örökbefogadni, cicádnak rendelkeznie kell negatív FeLV/FIV teszttel.

• Magáért a cicáért nem kell fizetni, viszont az oltások, chip és teszt árát adomány formájában elkérjük.

• A cicát csak akkor tudjuk átadni az örökbefogadáskor, ha biztonságos, a kiválasztott macskának megfelelő boxot hozol magaddal.

Ha szeretnél örökbefogadója lenni ennek a gyönyörű cicusnak, bemutatkozó leveledet a bundasbarat@gmail.com e-mail címre várjuk, vagy keress minket telefonon hétfőtől péntekig 15:30-18:30 ig, illetve szombaton a 06702056552-es számon. Ha nem vesszük fel, írj nekünk SMS-t, és visszahívunk!