Parvo - a halál árnyéka
Nagyon fontos, kérjük, olvassátok végig!
Mélypont.
Talán ebben az évben többször is olvashattátok ezt a szót az oldalunkon. Bárhogy is végződjön ez az év, 2021-re sohasem fogunk tudni őszinte boldogsággal visszagondolni.
Hiszen most óriási a baj. Eddigi működésünk során még sohasem kerültünk ilyen példátlanul nehéz helyzetbe. Az utolsó mentett alom esetében - bármennyire is vigyáztunk, és bármennyire is csak 1 órát volt az egyik tagunknál megtörtént a baj.
Az orvosi vizsgálatok után, az egészségesnek látszó cicák az elkülönítés és minden óvintézkedés ellenére betegség tüneteit produkálták... Ezután pedig fékezhetetlen tornádóként söpört végig a halál az almok között...
A parvo, ez a ritka kegyetlen, és elképesztően fertőző betegség már az egészséges, oltott kiscicáink életére tör, és őket is megbetegíti.
Míg éppen csak elsirattuk eddigi utolsó kiszenvedett kisangyalunkat, miközben folyamatosan orvosokhoz hordjuk a betegséggel küzdő kis lelkeket, az egyik oltott, elkülönített, negatív teszttel rendelkező kiscicánk, 10 nap után a betegség tüneteit mutatta:
Monroe pici, puha kis teste apró üveggolyóvá gömbölyödve remeg kennele sarkában...
Az ügyeletre rohanva már csak némán ültünk egymás mellett az autóban, és imádkoztunk, hogy ne parvo legyen... csak ne az... Csak ne parvo...
- de a sors jéghideg kegyetlenséggel húzta be a teszten az igazoló vonalat...És most nincsenek már szavaink... Az oltott, elkülönített, egészséges cicáink sincsenek biztonságban.
Mindenhol körülvesz minket a jéghideg csend és a halál...
S miközben lelkileg, fizikailag, idegileg az összeomlás szélén állunk, a napi költségeink csak a cicás részen már elérik az 50-80.000 Ft-ot... Napi szinten. Csak a cicák!!!
Hogyan tovább??? Mondjátok meg nekünk, hogy lehet egy ilyen helyzetet túlélni???
Küzdünk a halállal, de lassan már nincs miből... Végig kell néznünk, ahogy apró kis cicáink kínok közt halnak meg, rohanunk éjjel meg nappal, de már lassan a megtakarított pénzeink végére érünk, s hiába a sok adomány, az 1%, a napi kiadások miatt 10 nap alatt közel fél millió forintot költöttünk csak a parvo megállítására, a beteg kiscicák szenvedéseinek enyhítésére, gyógyszerekre, infúzióra, kórházi kezelésekre, óvintézkedésekre, tesztekre, fertőtlenítésre, stb. ... és messze még a vége!
Mit csináljunk??? Hogy lehet ezt túlélni?
Kérünk Titeket, ha tudtok, segítsetek! A parvo nem válogat, nagyon gyorsan öl, és szélsebesen terjed... Muszáj küzdenünk, muszáj harcolnunk!
Ha minden állatbarát, aki ismer minket, aki látja munkásságunkat csak 1000 Ft-ot utalna... talán év végéig még talpon tudnánk maradni. Ilyen költségek mellett azonban... eltemet minket az adósság...
Kérjük, segítsetek! Rajtuk - értük!
Kedvezményezett: Bundás Barát Állatvédő Egyesület
Bank neve: Takarékbank
Számlaszám: 65100118-11392792-00000000
IBAN:HU96651001181139279200000000
Swift kód külföldről való utaláshoz: TAKBHUHBXXX
Adószám: 18620029-1-13
Paypal: bundasbarat@gmail.com