Mályva

Szia, én Mályva vagyok – a kis trikolor hercegnő a raklapok közül!

A gyáli raklapok között születtem, ahol a szél is fázott, és a remény is csak halkan mert lélegezni…

De anyukám, Lótusz, mindent megtett értünk, hogy életben maradjunk.

Most már biztonságban vagyok a tesómmal, Kaktusszal, és eljött az idő, hogy megtaláljam az én saját, szerető családomat.

Két hónapos vagyok, és a bundámon ott van a természet összes szépsége – fehér, cirmos és narancs foltok keverednek, mint egy apró festményen.

Azt mondják, a trikolor cicák szerencsét hoznak – hát én abban reménykedem, hogy a szerencsét neked hozom majd.

Kicsit vagányabb vagyok, mint a tesóm, Kaktusz. Szeretek felfedezni, néha belecsapni a játékba, de nem vagyok az a nagy ugribugri típus. Inkább csendesen, okosan figyelek – aztán odabújok a tesómhoz vagy az emberemhez, és halkan dorombolok.

Megkaptam az első oltásomat, chipes vagyok, és FIV/FeLV negatív, vagyis makkegészséges, életrevaló kislány!

Most még picike vagyok, de ha szeretettel fogadsz, belőlem is igazi, ragaszkodó dorombológép lesz.

Örökbefogadási feltételek:

• Budapesten vagy környékére adunk örökbe, csak kivételes esetben messzebb

• Csak benti tartással, biztonságos ablakokkal, macska- vagy minimum szúnyoghálóval ellátva, bukó ablakokon védőráccsal felszerelve.

• Oltási könyvvel, oltva, féreghajtva, chippel és örökbefogadási szerződéssel,

• Ivartalanítási kötelezettséggel

• Ha másik cica mellé szeretnél örökbefogadni, cicádnak rendelkeznie kell negatív FeLV/FIV teszttel.

• Magáért a cicáért nem kell fizetni, viszont az oltások, chip és teszt árát adomány formájában elkérjük.

• A cicát csak akkor tudjuk átadni az örökbefogadáskor, ha biztonságos, a kiválasztott macskának megfelelő boxot hozol magaddal.

Ha szeretnél örökbefogadója lenni ennek a gyönyörű cicusnak, bemutatkozó leveledet a bundasbarat@gmail.com e-mail címre várjuk, vagy keress minket telefonon hétfőtől péntekig 15:30-18:30 ig, illetve szombaton a 06702056552-es számon. Ha nem vesszük fel, írj nekünk SMS-t, és visszahívunk!