Katica
... és akkor Katica egy hatalmasat sóhajtott, majd amikor kinyitotta csillogó, melegbarna szemecskéit, egy igazi álomvilágban találta magát. Körülölelte a meleg és a fény. Bár Katica még sohasem járt itt azelőtt, úgy érezte, hogy most igazán otthon van. Nem volt számára ismerős a hely, de valahogy mégis jó volt itt lennie...
- Szervusz Katica! - dörmögte egy erős, mély, mégis nagyon kedves hang.
- Szervusz - válaszolt halkan.
- Hát megérkeztél. Tudod, amilyen sok jót hallottunk rólad, már nagyon-nagyon vártuk, hogy köztünk legyél.
- Ó, igazán?
- Igazán. Most pedig drága kicsi a Katica, mielőtt tovább engedünk, hogy felhőtlenül szaladgálhass a többiekkel itt fenn az égi mezőkön, mesélj nekünk egy kicsit az életedről.
Katicának felcsillant a szeme hiszen mindene volt a mozgás... De persze jó kutyus módjára teljesítette a barátságos, kedves kétlábú kívánságát.
Letelepedett a hatalmas, ódon, szépen faragott szék mellé és lassan, de teljes átéléssel mesélni kezdett.
Meséjében szó volt első 8 évéről, amit még gazdánál tölthetett. Elmesélte, hogy sokszor tyúkok telepedtek mellé, vagy ugrándoztak rajta, és ő mindegyikkel nagyon jó barátságot ápolt.
Elmesélte ugyanakkor azt is, hogy egy szomorú napon arra ébredt, hogy egyedül maradt az udvarban. Hiába várta vissza a gazdájának vélt kétlábúakat, ők már bizony sohasem tértek vissza hozzá.
Aztán visszaemlékezett arra is, hogy egy nap megállt mellette egy autó, amiből két lány szállt ki. Láthatóan nem akartak neki rosszat, így ő, mintha csak ez olyan természetes lenne, azonnal beszállt a nyitott autóba.
Az ezt követő időszak nagyon boldogan indult.
Rengeteg csodálatos embert ismert meg, akik kivétel nélkül rajongtak érte. Sándor és Timi fedelet adtak a feje fölé, és mindennap gondoskodtak arról, hogy a pocakja sohase legyen üres.
Megismerte Dórit, akivel sokszor órákon át járták kettesben az erdőt a lehető legnagyobb összhangban. Találkozott Norinával, aki úgy szerette, csak miatta járt sétáltatni. Összebarátkozott Lalával, Stephiékkel és Margóékkal, akik gyönyörű fotókat készítettek róla. És az utolsó időszakban ott volt még Zsani, Viki, Sári, Brigi, Samu, Máté és Szandi is akitől minden szombaton kapott egy pár finom falatot, és akik minden alkalommal megszeretgették őt, amikor csak találkoztak vele.
És Katica csak sorolta, sorolta az elmúlt másfél évben megismert összes csodálatos embert, akik segíteni szerettek volna rajta... Anikót, aki az első perctől fogva mindig azonnal ott termett, ha bármire szüksége volt, a rengeteg adományozót, akik segítettek abban, hogy jobban lehessen, és azokat az állatorvosokat és asszisztenseket, akik az utolsó pillanatig küzdöttek érte.
- Jól van Katica - szakította hirtelen félbe a kedves hang. - Sajnos nincs időnk arra, hogy most mindenkit megemlíts, hiszen lassan tovább kell menj. De egyet mondj még meg nekem. Van valami, amit megbántál az életedben?
Katica elkomolyodott és igen nagy gondolkodásba kezdett.
- Szerintem biztosan nagyon sok dolgot nem csináltam jól - elmélkedett Katica. Hiszen soha nem lett igazi gazdim, tudod, olyan, aki mindvégig mellettem lett volna. Biztosan nem voltam jó kutya.
- Ugyan, Katica, ne beszélj butaságokat! Szeretném, ha tudnád, hogy te egy fantasztikus kutyus vagy. Az, hogy nem volt egyetlen egy saját gazdád, nem jelenti azt, hogy egyedül voltál. Azok, akik szerettek, mindnyájan egy kicsit sajátjuknak éreztek, és biztos vagyok benne, hogy hatalmas űrt hagytál most magad után a szívükben...
Katica szeme felcsillant, és úgy érezte, hogy a szíve most egy kicsit könnyebb lett. Mosolygott.
Észre se vette talán, de lábacskái megindultak, és jellegzetes járásával boldog, ugrándozó sétába kezdett, s fülig érő vigyorral indult neki, hogy felfedezze az égi erdőket és mezőket, ahol most már szabadon, fájdalmak nélkül szaladgálhat tovább, míg világ a világ...
Tudjátok, talán ennél nincs is nehezebb... Mikor megígéred egy mentett kutyusnak, hogy onnantól kezdve jobb élete lesz, és találsz neki valakit, aki csak az ő gazdija lesz. Aki úgy fogja szeretni őt, mint soha senki. Aki mellett egy meleg otthonban, pihe-puha ágyban alhat és aki mindig neki adja majd a legfinomabb falatokat...
Majd hétről hétre látod, hogy ez a kutyus csak vár és vár, miközben teljesen beleroppan a fájdalomba, amit a kennel fogsága okoz neki.
Bízom benne, hogy azért egy kicsit boldogabbá tudtuk neki tenni az utolsó másfél évét, és hogy érezte, hogy szeretve van. Remélem azt is érezte, hogy a legutolsó percében is ott voltunk vele, és egészen szíve utolsó dobbanásáig simogattuk kedves, barátságos buksiját.
Kérlek, Katica, ne haragudj ránk, hogy nem tudtuk valóra váltani az ígéretünket!
Remélem, most már szabad vagy, és azért szeretettel gondolsz majd vissza ránk. 😞
Már most hiányzol... 🖤
E.