Bella

S.O.S.! Megoldást keresünk Bellának, akit örökbefogadói visszahoznak... Sajnos nálunk teltház van, így Bellát kennelbe kényszerülünk elhelyezni addig, amíg valaki Őt nem választja... Kérjük, olvassátok el az alábbi sorokat!

Előzmények:

Sajnos nem sikerült ennek a kislánynak, pedig mi nagyon bíztunk benne, hogy érte is eljöttek azok a csodagazdik, akik türelemmel segíteni fognak neki megérteni, hogy az emberi kéz nem csak bántani tud, hanem simogatni is...

Bellának eddigi rövidke (kb. 3 éves lehet) élete során megszámlálhatatlanul sok borzalmat kellett végignézni és átélnie, így nem is csoda, hogy nehezen oldódik a kétlábúak társaságában. Eddig csak bántották, társait megmérgezték, kiscicáival pedig borzasztó dolgokat műveltek, rengeteget éhezett, és fázott törékeny kis teste, amibe szépen lassan lelke is tönkrement.

Mi viszont hisszük, és tudjuk, hogy az ilyen kisállatokból lesznek idővel azok a bizonyos házikedvencek, akik Gazdájuk élete értelmévé válnak, akik az együtt való lelki fejlődést követően olyan erős kapoccsal kapcsolódnak össze, ami csak és kizárólag az egymás bizalmáért való küzdelem, az odaadó szeretet és türelem útján nyerhető el.

És most nem tudjuk mi lesz... Nálunk a teltház miatt csak kennelbe tudjuk elhelyezni... Ismét egy otthon, amit el kell hagynia, ismét olyan emberek, akik rácsok mögé zárják... El se tudjuk képzelni, mi játszódhat le most benne...

Kérjük, aki érdemben tud segíteni, hívjon minket: 06303653320

Az örökbefogadás kizárólag

- Budapesten és környékén,

- Benti tartás mellett,

- Oltási könyvvel,

- Chippel,

- Ivartalanítva,

- Örökbefogadási szerződéssel lehetséges.